Több pénzt kapnak a diákok, ha eleget alszanak

Több pénzt kapnak a diákok, ha eleget alszanak

által Norbert S
0

Pénzzel ösztönzik a diákokat az alvásra

Egy friss kutatás szerint anyagi ösztönzőkkel növelni lehet az egyetemisták alvásidejét, és a több alvás a tanulmányi eredmények javulásával is együtt járhat. A vizsgálatban mintegy 1100 egyetemista vett részt.

A hallgatók átlagosan mindössze 6,6 órát aludtak éjszakánként, így nem érték el a felnőtteknek ajánlott legalább hét órát. A résztvevők fele átlagosan hajnali egy óra után feküdt le, negyedük pedig még a hajnali kettőt is megvárta.

A kutatók megfigyelése szerint a diákok saját alvásukról alkotott képe meglehetősen optimista volt. Kétharmaduk azt mondta, általában hét órát alszik, a viselhető alváskövetők adatai alapján azonban mindössze körülbelül egyharmaduk aludt ennyit legalább három alkalommal az öt vizsgált éjszakából. A hallgatók 94 százaléka pedig azt mondta, hogy az ideális éjszakai alvása hosszabb lenne annál, mint amennyit ténylegesen aludt.

Az emlékeztetők nem, a pénz viszont működött

A tanulmány készítői először a jól ismert módszerekkel próbálkoztak: emlékeztették a diákokat lefekvéskor, illetve reggel visszajelzést adtak nekik az alvásukról. Ezek az üzenetek és visszajelzések azonban csak csekély változást hoztak az alvási szokásokban.

A pénzügyi ösztönzés ezzel szemben hatásosabbnak bizonyult. Azok a hallgatók, akik napi öt dollárt, vagyis nagyjából 1600 forintot kaptak, ha teljesítették a hétórás alváscélt, átlagosan 19 perccel többet aludtak egy iskolai éjszakán.

A pénzzel ösztönzött csoportban az alvásidő növekedése mellett a hallgatók tanulmányi átlaga is magasabb lett, és ugyanabban a félévben körülbelül 0,08 ponttal emelkedett a GPA eredménye a kutatók mérései szerint. Az ösztönzést követő félévben is magasabb tanulmányi átlagot mértek náluk, ami arra utal, hogy a beavatkozásnak lehetett tartósabb hatása is.

A kutatók ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy az eredményeket érdemes pontosan értelmezni. Az anyagi ösztönzés egyértelműen növelte az alvás mennyiségét, és ezzel együtt javulást figyeltek meg a tanulmányi átlagban is, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden egyes hallgatónál bizonyíthatóan a plusz alvás okozta a jobb jegyeket.

A költségek és az időzítés is számítanak

A kutatók becslése szerint egy résztvevőre körülbelül 52 dollár, nagyjából 16–17 ezer forint költés is elég lehet egy teljes szemeszter alatt. Az ösztönzés időzítése is számít: a napi kifizetés hatékonyabbnak bizonyult, mint az, ha a résztvevők egy nagyobb összeget csak a program végén kaptak volna.

Az is számított, hogy mikor avatkoztak be a diákok életébe. Az első egyetemi félévben hatékonyabbnak bizonyult a módszer, amikor az alvási szokások még kevésbé rögzültek. A kutatók szerint ráadásul az anyagi helyzet sem változtatta meg jelentősen a módszer hatását: a kedvezőbb és a nehezebb gazdasági körülmények között élő hallgatóknál hasonló eredményeket figyeltek meg.

Az már régóta ismert összefüggés, hogy az alvás mennyisége, minősége és rendszeressége kapcsolatban állhat a tanulmányi teljesítménnyel. Korábbi kutatások azt találták, hogy a többet és rendszeresebben alvó diákok jellemzően jobb eredményeket érnek el. Egy vizsgálat például arra jutott, hogy a szemeszter elején minden egyes plusz egy óra átlagos éjszakai alvás 0,07 ponttal magasabb félév végi tanulmányi átlaggal járt együtt.

Az intézményi szabályok is ludasak lehetnek

A kutatók szerint az egyetemeknek sem feltétlenül a diákokat kellene folyamatosan noszogatniuk, érdemes lenne magukat az intézményi szabályokat is megvizsgálni. A késő esti beadási határidők és a korai órakezdések ugyanis eleve megnehezítik, hogy a hallgatók megfelelő mennyiségű alváshoz jussanak.

Álláspontjuk szerint ezeknek a körülményeknek a megváltoztatása sok esetben kevesebbe kerülhet, mint számos hagyományos tanulmányi támogató program. Nagyon kevés egyetem kezeli ugyanis az alvást az oktatásba történő befektetés részeként, és ritkán merül fel az a kérdés is, hogy az intézményi időbeosztás és az ösztönzők egyáltalán lehetővé teszik-e a megfelelő pihenést.

Ezt is kedvelheted