Jogi baromság – amikor a jog csak akadály
„Jogi baromság” – ezzel a két szóval intézte el egy népszerű betelefonálós rádióműsor vezetője annak a hallgatónak az aggályait, aki a közjogi tisztségviselők elmozdításának törvényességét firtatta. A sommás minősítés azt a mindinkább terjedő közfelfogást tükrözi, hogy a jog csak addig tiszteletre méltó, amíg nem akadályozza a kívánatosnak tartott politikai célok megvalósítását. Ha útját állja, csak fölösleges formalitás, jogászkodás, rosszabb esetben a régi rendszer kiszolgálóinak mentsvára.
Az elmúlt hónapokban a jogállamiság helyreállítása volt a közéleti viták egyik leggyakrabban hangoztatott követelése, ám kiderült, hogy a helyreállításnak éppen a jogállami normák jelentik a legnagyobb akadályát. Egy ismert jogszociológus szerint tévednek azok, akik úgy vélik, hogy nem jogállami eszközökkel nem lehet jogállamot létrehozni. Álláspontja szerint az autoriter vagy hibrid rendszerek lebontásához, a demokratikus intézményrendszer helyreállításához elengedhetetlen lehet a fennálló, a változást akadályozó szabályok rendkívüli áttörése.
Az érvelés egy létező alkotmányelméleti dilemmára épül: mi történik akkor, ha a korábbi hatalom olyan intézményi és jogi akadályokat épített ki, amelyek a demokratikus változások végrehajtását megnehezítik? A kérdés az, meddig terjed az új politikai többség felhatalmazása, és feloldható-e a jogfolytonosság és a demokratikus legitimáció közötti konfliktus. Ezekre a válaszoknak is vannak alkotmányos következményeik – a kivételes eszközök alkalmazhatóságának elméleti vizsgálata azonban nem jelenthet általános felhatalmazást arra, hogy a politikai hatalom saját belátása szerint válogasson a kötelező és a mellőzhető szabályok között.
A rendkívüli helyzetekre, „áttörésekre” hivatkozó érvelés különösen akkor válik veszélyessé, amikor a jogelméleti fejtegetés átkerül a politikai közbeszédbe, és ott önálló életre kel. Az alkotmányjogász még a demokratikus átmenet dilemmáiról beszél, a politikai szereplő már az intézményi akadályok eltakarításáról, a végén a felhergelt kommentelő csak azt kérdezi: miért nincs még mindenki kirúgva és lecsukva? Ez történik akkor, ha a jogállam helyreállításának követelménye összekeveredik a politikai igazságtétel iránti igénnyel – holott az előbbi elvileg korlátja az utóbbinak.
A joggal szembeni türelmetlenségnek van egy hétköznapibb magyarázata is: Magyarországon a jogi műveltség társadalmi megbecsültsége csekély, az iskolai jogi ismeretátadás eredményessége legalábbis kérdéses. Az állampolgári ismeretek oktatása ma már nem szorítkozik az államszervezet és a demokratikus intézmények bemutatására, a tananyagban megjelennek az alapvető állampolgári jogok és kötelezettségek mellett a mindennapi élethez szükséges jogi, munkavállalási és pénzügyi ismeretek is. A tantervi követelmények megfogalmazása azonban még nem garantálja a használható jogi tudás megszerzését: a kérdés nem csupán az, hogy mit tanítunk meg a fiataloknak, hanem az is, hogy a megszerzett ismereteket képesek-e alkalmazni, amikor valódi jogi problémákkal találkoznak.
Az állampolgári ismeretek tananyagában helyet kapnak ugyan az alapvető emberi jogok és a jogállamiság követelményei, ám nem biztos, hogy a fiatalok ezek gyakorlati jelentőségével is tisztában vannak. Tudatos állampolgárokká ugyanis csak akkor válhatnak, ha megértik, hogy ezek a jogok miként érvényesíthetők, milyen alkotmányos feltételekkel korlátozhatók, és milyen jogi garanciák védik az egyént akár az állammal szemben is.
Az ismeretek hiánya nem akadálya a határozott véleményalkotásnak – különösen igaz ez a büntetőügyek kommentárjaira, amelyek az ártatlanság vélelmét, az egyik alapvető büntetőeljárási és emberi jogi alapelvet vágják a sutba. Alig érdekel valakit, hogy senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a bűnösségét a bíróság jogerős ügydöntő határozata meg nem állapítja – a kárörvendő beszólásokat és röhögő emojikat látva szinte senkit. Pedig az a politikai elvárás, hogy karaván induljon a börtönbe, még nem teljesül azzal, hogy a kiszemelt személyeket letartóztatásba helyezik.
Ugyanígy a bizonyítási teher is meghatározza a szereposztást: nem a terheltnek kell az ártatlanságát bizonyítania, hanem a vádnak a terhelt bűnösségét. Sokak számára ez a szabály is elveszíti jelentőségét, ha politikailag ellenszenves személyre kell alkalmazni. A társadalmi jogtudat állapotáról sokat elárul, hogy ezeket az alapvetéseket időről időre újra el kell magyarázni – és még inkább az, hogy az okfejtés sokak szemében már önmagában gyanús.
A jogi tájékozatlanság ráadásul nem feltétlenül késztet önvizsgálatra, van, aki inkább erényt kovácsol belőle – ahogy bizonyos bölcsészkörökben szinte kérkednek a műszaki érzék teljes hiányával. A kortárs magyar stand-up comedy egyik legnépszerűbb képviselője ezt poénba sűrítette: „Apámmal műszaki eunuchok vagyunk: ha valami elromlik, megpróbálunk együtt élni a problémával…” Ahogy teszik a jogi eunuchok is.
