A CIA titkos kutatása, az anarchista terrorista és a Netflix melléfogása
Szép, méretes fába vágta a fejszéjét a Netflix és a rendező, Janus Metz, amikor vászonra vitték az Unabomber, vagyis az anarchista terrorista Ted Kaczynski történetét. A filmnek a meglehetősen kreatív Unabomber címet adták, a végeredmény pedig elég felemás. Sikerült egy nagyon aktuális témát, érdekfeszítő és ellentmondásos történetet netflixesíteniük, kilúgozniuk. Az alkotást Russell Crowe és Shailene Woodley profi, mégis középszerű játéka, valamint a rendkívül tehetséges Jacob Tremblay alakítása menti meg a totális kudarctól.
Unabomber, alias Ted Kaczynski történetét nagy valószínűséggel mindenki ismeri. Kaczynski azzal vált nemzetközi hírű anarchista terroristává, hogy hosszú időn keresztül, közel húsz évig rettegésben tartotta az Egyesült Államokat, 1978 és 1995 között házi készítésű bombákkal követett el támadásokat. Akcióival a modern technológiai társadalom ellen akart fellépni. Az FBI minden idők egyik leghosszabb és legdrágább nyomozását követően fogta el a montanai vadonban álló kunyhójában, ahol magányosan, a modern civilizációtól teljesen visszavonultan élt.
A 160 feletti IQ-val rendelkező terrorista a modern, iparosodott társadalmi rend összeomlását akarta előidézni. Terrorakcióival három embert ölt meg, huszonhármat pedig megsebesített. Nagyon fiatalon, magányos zseniből lett Harvardon végzett matematikus, később, 25 éves korára már a Berkeley Egyetem professzora volt, ezt követően radikalizálódott és követte el hírhedt terrorcselekményeit. A hatóságok éveken át próbálták elkapni, de kivételes intelligenciájának köszönhetően sokáig megúszta a felelősségre vonást. Lebukásához 35 ezer szavas, Az ipari társadalom és jövője című kiáltványának megjelentetése vezetett, amelyben a technológiai fejlődést, a baloldalt és az iparosodást kritizálta. Végül azért sikerült elfognia az FBI nyomozóinak, mert testvére és sógornője felismerték jellegzetes stílusát és gondolkodásmódját.
Két szál
Az Unabomber című film két szálon meséli el az anarchista terrorista történetét. Az első történetszál Kaczynski ifjúságát eleveníti meg. Látjuk a 16 éves kamaszt, aki kivételes képességeinek köszönhetően már ennyire fiatalon matematikát hallgat a Harvardon. De a mateknál sokkal jobban érdekli a filozófia, ezért részt akar venni kedvelt professzora, Henry A. Murray amerikai pszichológus CIA által pénzelt kísérletében, amelynek egyik fontos területe volt, hogy miként reagálnak az emberek erős pszichés nyomás és stressz alatt. A kísérlet részeként páros vitákat rendeztek, a résztvevőket pedig rendre erős nyomás alá helyezték. Kaczynski védőügyvédei a büntetőperben enyhítő körülményként hivatkoztak a terrorista elmeállapotára, A film alkotói pedig kiemelt fontosságúnak és hatásúnak tartják, hogy Kaczynski részt vett a kísérletben.
A másik, jelen idejű történetszál az elfogását és annak előzményeit mutatja be, és így lesz felszínes katyvasz az egész produkcióból. Kaczynski maga kitartott amellett, hogy ép elméjű, a támadásokat tudatosan követte el, annak ellenére, hogy az őt vizsgáló pszichiáterek paranoid skizofréniát állapítottak meg nála. A jól dokumentált ügyben nincs bizonyíték arra, hogy Murray kísérlete kiemelt szerepet játszott volna Kaczynski radikalizálódásában vagy terrorcselekményeiben, a film mégis központi jelentőséget tulajdonít ennek az epizódnak. S azt hiszem, hogy ezzel a mozdulattal teljesen félre is viszi a nézőt az Unabomber történetének lényegétől.
Valós kérdések
Igen, félreviszi. Sokkal szerencsésebb lett volna, ha egyik vagy másik történetszálat alaposabban, mélyebben kifejtenek. Ha így járnak el, akkor komplexebb és mélyebb végeredmény születik. Az alkotógárdának tényleg a mélyére kellett volna ásnia annak, hogy valójában mi vezetett az Unabomber tetteihez. Ráadásul ne feledjük, hogy a digitális korban, az AI növekvő szerepének idején – az ezzel kapcsolatos riasztó hírekről nem is szólva – milyen relevánsak Kaczynski kérdésfelvetései, amelyeket a film kifejezetten felszínesen tálal. Gondolatai csak úgy szállnak a szélben, a szereplők úgy közlik őket, mintha receptet olvasnának fel. Még szerencse, hogy Unabomber figurájának heroizálása mellett legalább egyértelműen elítélik az erőszakot, a terrorcselekményeket.
A Shailene Woodley által alakított nyomozó karaktere alkalmas lehetne arra, hogy mélyebben megértsük a történteket, de ennyire nem akartak mélyre ásni. Kilúgyolták a szerepét. Sajnos.
Pedig dönthettek volna úgy is az alkotók, hogy csak a múltbéli szálat dolgozzák fel. Körbejárhatták volna a tárgyalt kísérletet, Murray szerepét, s azt a rengeteg kétes CIA-programot, ami a kort jellemezte. Talán túl sokat akartak, Túl sokat markoltak, keveset fogtak. De ennek is van legalább annyi értelme, hogy gondolkodhatunk a jövőn, az ipari társadalmon, anarchián és ökológián.
