Hegedűs Zsolt szerint akár a délutáni és a hétvégi műtétek is szóba jöhetnek

Hegedűs Zsolt szerint akár a délutáni és a hétvégi műtétek is szóba jöhetnek

által Norbert S
0

Hegedűs Zsolt szerint akár a délutáni és a hétvégi műtétek is jöhetnek

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebookon jelentette be, hogy elindul a várólista-csökkenést célzó program. A tárcavezető szerint a délutáni órákban, valamint hétvégén is végezhetnek műtéteket, amennyiben erre szakmai és dolgozói kapacitás rendelkezésre áll.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a cél nem egyszerűen a több műtét, hanem a rendelkezésre álló műtéti kapacitások jobb kihasználása, az egészségügyi dolgozók közvetlen érdekeltté tétele, valamint a minőség mérhető javulása.

Ehhez finanszírozási ösztönzőket vezetnek be, amelyeket azok kaphatnak, akik ténylegesen lehetővé teszik a többletteljesítményt. A miniszter jelezte: az értékalapú egészségügy felé mozdulnának el, az ösztönzők egy részét szakmai minőségi mutatókhoz, a betegek által jelzett eredményekhez (PROMs), valamint a betegélményhez és betegelégedettséghez (PREMs) kötik.

Hegedűs Zsolt kifejtette, hogy nem csupán az számít, hány beteget operáltak meg, hanem az is, hogy milyen eredménnyel. Ez a szemlélet a fejlett egészségügyi rendszerekben alkalmazott „best practice tariff” logikájához áll közel, ahol a finanszírozás a bizonyítottan jó szakmai gyakorlatot, az eredményességet és a hatékony betegutakat ösztönzi.

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a Semmelweis Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen már dolgoznak a további kapacitások kiépítésén. A programhoz olyan szakemberek is csatlakoznak, akik korszerű, gyorsított rehabilitációs, úgynevezett ERAS-protokollokkal dolgoznak. Ennek célja nemcsak a kórházi tartózkodás idejének csökkentése, hanem az is, hogy az osztályok mihamarabb fogadhassák a következő műtétre váró betegeket.

A miniszter rámutatott, hogy a műtők rendkívül drágák, és elvesztegetett kapacitást jelent, ha üresen állnak. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a kihasználtságot mérik majd, hanem a tényleges műtéti időt, a betegcserére fordított időt, valamint a teljes folyamat hatékonyságát is. Minden kórház esetében külön problématérképet készítenek, és a szűk keresztmetszetre keresnek megoldást.

A cél, hogy hétről hétre, hónapról hónapra emelkedhessen az elvégzett műtétek száma, miközben a biztonság és a minőség megmarad.

A várólistákat is tisztítják

Hegedűs Zsolt közölte azt is, hogy a várólistákat tisztítják annak érdekében, hogy lássák, kik azok, akik ténylegesen műtétre várnak. Emellett az ortopédiai várólista-protokollt is felülvizsgálják: a 35 feletti BMI-hez kapcsolódó automatikus ideiglenes korlátozás helyett olyan megközelítést alkalmaznak, amely az egyéni betegkockázaton, a szakmai mérlegelésen és a kezelőcsapat döntésein alapul.

A miniszter további célként jelölte meg, hogy a betegek egyre több, érthető és összehasonlítható információt kapjanak az egyes intézmények teljesítményéről, minőségéről és eredményeiről, így valódi információk alapján dönthessenek arról, melyik kórházat választják.

Hegedűs Zsolt szerint a szakma részéről nagy az elkötelezettség. Most az a feladat, hogy a pluszforrást, a szakmai tudást, a megfelelő ösztönzőket és a rendelkezésre álló kapacitásokat úgy kapcsolják össze, hogy annak eredményét a betegek minél hamarabb érezzék.

Ezt is kedvelheted