Negyven éve hunyt el Ruttkai Éva, a Vígszínház legendája
Negyven éve, 1986. szeptember 27-én hunyt el Ruttkai Éva, a magyar színház- és filmtörténet egyik legnagyobb alakja, a Vígszínház örökös tagja. A színésznő pályája szorosan összefonódott a színházzal, emellett több mint ötven filmben szerepelt. Ruttkai Éva 58 éves korában távozott.
A színésznő vallotta, hogy a színészet mindenekelőtt kapcsolatot jelent az emberekkel, és a közönség bizalmát minden szereppel újra meg kell szerezni. „A közönségnek vissza kell adni azt a hitét, hogy higgyen a színészben” – fogalmazott.
Önmagáról így beszélt: „Nem vagyok se szép, se csúnya, se okos, se buta, csupán vérbeli színésznő vagyok, aki ilyenné és olyanná is formálható, alakítható a színpadon.” Úgy vélte, a színész valódi feladata, hogy közel kerüljön az emberekhez, mert ebből merít maga a színész és a színház is.
Pályájáról azt mondta, hogy gyorsan felejt, mert a pálya kényszeríti arra, hogy szerepről szerepre kilépjen az előzőből, és nyitottan fogadja a következőt. Minden szerepet újra kell kezdeni, és fontosnak tartotta, hogy a színész már a színpadra lépés pillanatában teljes emberként legyen jelen. „Csak az tud igazán bejönni egy darabba, aki már »van«. Akinek arca, keze, lába van, élő ember és aki a maga titkát képes a színpadra hozni.”
A bizalomról szólva elárulta: „Gyerekkoromtól fogva rettenetesen szeretek hinni, épp ezért nagyon gyanakvó vagyok. Nagyon nehezen, valóban nagyon nehezen hiszek; látszólag persze könnyen, mert nem szeretem meggyanúsítani az embereket, s amíg be nem csapnak, addig hiszek.”
Latinovits Zoltánhoz fűződő kapcsolatáról egyszerre beszélt szenvedéllyel és fájdalommal. „Az élet tud olyan lenni, mint a mese. De annak ára van. Nem lehetsz latolgató, meg fukar” – fogalmazott. Latinovits Zoltán egyik levelében úgy írt Ruttkainak: „Akárhogy is történt és történik: Hozzád tartozom. Azt hiszem, ez el van végezve. Elvégeztetett.” Később pedig: „Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked.” A levél végén kapcsolatuk válságára is utalt: „Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom.” Ruttkai évekkel később így idézte fel szerelmüket: „Téptük egymást, de mi értettük egymást a legjobban. Amit én csináltam, senki nem tudta úgy szeretni, mint ő.”
Ruttkai Éva 1960-ban kapta meg a Kossuth-díjat, és haláláig a Vígszínház társulatának meghatározó tagja maradt.
