Bono gitározni akart, csak gitárja nem volt – így született meg a U2
Pontosan ötven évvel a megalakulása után a U2 visszatért Dublinba, hogy fellépjen abban a Mount Temple Általános Iskolában, ahol a tagok először találkoztak. A különleges bulin az is kiderült, hogy a zenekart lényegében a dobos, Larry Mullen édesapjának köszönhetjük, aki nem tudta elviselni fia otthoni zajongását, ezért egy iskolai falragaszon keresett zenésztársakat fiának.
A mai diákok már nem feltétlenül ismerik a U2-t mint a világ egyik legnagyobb zenekarát, szüleik viszont annál inkább. Amikor a banda fél évszázad után visszatért az iskolába, olyan táblákkal fogadták őket, mint a „Bono, anyukám üdvözöl!” vagy a „Ez egy gyönyörű nap, nincs iskola” – utóbbi a Beautiful Day című dalra utalva. A 65-66 éves zenészek elhozták legjobb dalaikat, hogy megünnepeljék az ötven évvel ezelőtti kezdeteket. Felcsendült az I Will Follow, a Vertigo, a With Or Without You és legújabb kislemezük, a Silencio is.
A U2 története ezeken a folyosókon és termekben kezdődött öt évtizeddel ezelőtt, amikor a tizennégy éves Larry Mullen Jr. egy kézzel írott cetlit tűzött ki az iskola hirdetőtáblájára, amelyben dobos zenészeket keresett zenekar alapításához. A meghallgatásokat néhány nappal később, 1976. szeptember 25-én tartották Larry szüleinek konyhájában. Ott volt Bono – akkor még Paul Hewson –, a gitáros The Edge, azaz David Howell Evans, valamint Adam Clayton is.
A kezdetben slampos punkzenekar először a Feedback, majd a Hype nevet viselte, végül U2 lett belőle, és stadionokat meghódító rockóriássá vált. Kreativitásuk és himnuszaik milliónyi csodálót vonzottak az évtizedek során. Larry Mullen elárulta, hogy a sulis falragasz valójában az apja ötlete volt, mert otthon egyedül dobolt, ami igencsak idegesítette az édesapját.
Bono majdnem el sem ment a konyhapróbára, mert idősebb volt a többieknél, és nem akart másodévesekkel lógni, főleg nem a jóképűekkel. Végül barátja, Reggie Manuel beszélte rá, aki egy Yamaha DX100-as motoron vitte el a helyszínre. Az első próba azonban nem sikerült túl jól: többet beszélgettek, mint játszottak. Clayton, a basszusgitáros nem tudott gitározni, a szuper haja miatt kerülhetett be a zenekarba, Bono viszont gitáros akart lenni, csak épp nem vitt magával gitárt.
Voltak jelek, hogy a zenekar sikerre, vagy legalábbis a lányok imádatára számíthat: a próba felénél egy csapat sikoltozó lány próbált felmászni a kerítésre. Ez erős lökést adott a fiúknak, hogy folytassák, mert Larryn kívül nem igazán voltak sikereik a lányoknál. Mullen azonban nem volt oda a rajongókért, ezért a kerti slaggal locsolta le őket. Ez azóta is így van: Mullen terhesnek tartja a rajongást, a többiek viszont élvezik.
A zenekar sikere talán abban rejlik, hogy mindig képes volt megújulni. A kilencvenes években az Achtung Baby, a Zooropa és a Pop albumokon az elektronikát és a tánczenét ötvözték a korábbi tisztán popos, gitáros hangzás helyett. Újraértelmezték a stadionkoncerteket is a Zoo TV turnéval, amelynek színpada tele volt multimédiás képernyőkkel és műholdas közvetítésekkel.
The Edge szerint az lehet hosszú pályafutásuk titka, hogy nem kaptak hivatalos zenei képzést. Ez iránytűként szolgált a korlátaikra nézve. Mint fogalmazott, olyan helyzetben vannak, hogy zeneileg sosem tudhatják, mi fog történni: szétdőlhet valami, vagy valami rendkívülivé válhat, és ez a U2 szépsége.
A Mount Temple színpadán Bono elismerését fejezte ki alma materének, mert a tanárok támogatása segített nekik felismerni, hogy talán minden, amire szükségük van, ott van körülöttük, közvetlenül a lábuk alatt. Ezután bejelentették tizenhatodik stúdióalbumukat, a tizenkét számos Carnaval de Luzt, amely novemberben jelenik meg. Az albumon szerepel Dolly Parton utolsó felvett dala, a U2-val közösen előadott Torn.
Az előadást a zenekar Jack Heaslip iskolai tanácsosnak ajánlotta, aki 2015-ben bekövetkezett haláláig utazó lelkészként közreműködött a U2 turnéin.
