Elképesztő állításokkal sokkolta az ENSZ közgyűlését Donald Trump
Donald Trump az ENSZ közgyűlésének általános vitájában elmondott beszédében számos olyan állítást tett, amelyek a tények tükrében erősen megkérdőjelezhetők. Az amerikai elnök szeptember 22-én beszélt New Yorkban, és többek között béketeremtő szerepét hangsúlyozta, azt állítva, hogy hivatalba lépése óta nyolc háborút állított le.
Felsorolása szerint Kambodzsa és Thaiföld, Koszovó és Szerbia, Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság, India és Pakisztán, Örményország és Azerbajdzsán közötti konfliktusokról, valamint a gázai háborúról és a 2025-ös iráni konfliktusról volt szó, emellett egy állítólagos egyiptomi−etióp háborút is említett. A valóságban azonban sem a szám, sem a felsorolt konfliktusok nem stimmelnek: Egyiptom és Etiópia között csupán diplomáciai vita alakult ki egy gátépítési projekt miatt, Szerbia és Koszovó között pedig nem történt háború. A Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság közötti háború a közvetítéssel létrejött békemegállapodás ellenére sem ért véget, Izrael pedig a tűzszüneti megállapodástól függetlenül folytatta légicsapásait a gázai térségben. Az iráni konfliktust ugyan valóban lezárta, de 2026 februárjában az Egyesült Államok ismét megtámadta a perzsa államot, és ezt a küzdelmet még mindig nem fejezte be.
Trump az iráni háborúval kapcsolatban kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak több lőszere van, mint amennyit valaha fel tudna használni. Ezzel szemben a Hadügyminisztérium szövetségi főfelügyelője és a Kongresszusi Költségvetési Hivatal jelentése is megállapította, hogy a háborúban felhasznált lőszermennyiség stratégiai készlethiányt eredményezett. A költségvetési hivatal szerint az ország elfogórakéta-készlete évekig alacsonyabb szinten marad, és a jelentések szerint legalább öt évbe telik, mire újratölthetik azt.
Az amerikai elnök a globális felmelegedést is visszautasította, azt állítva, hogy a bolygó hűlt, nem melegedett, és senki sem halt meg. Ezzel szemben a globális felmelegedés kifejezés továbbra is széles körben használatos, a Föld azóta is folyamatosan melegszik, és az ENSZ Meteorológiai Világszervezete januárban arról számolt be, hogy az elmúlt 11 év volt a legmelegebb a mérések kezdete óta. A szakértők vitatják, hogy nem történt volna többlethalálozás, az Egészségügyi Világszervezet előrejelzése szerint 2030 és 2050 között a klímaváltozás évente mintegy 250 ezer többlethalálozást okozhat.
Trump arról is dicsekedett, hogy 21 ezer milliárd dollár befektetés áramlik az Egyesült Államokba. Ennek a számnak azonban nincs alapja, és a Fehér Ház sem erősítette meg: annak honlapján az szerepelt, hogy második ciklusa alatt 11,2 ezer milliárd dollár értékben születtek jelentős befektetésekkel kapcsolatos bejelentések. A szövetségi adatok szerint az Egyesült Államokba irányuló új közvetlen külföldi tőkebefektetések értéke 2025-ben mintegy 232 milliárd dollár volt.
A bűnözés csökkenéséről szóló állításai sem helytállóak. Azt mondta, hogy Washingtonban 87 százalékkal csökkent a bűnözés, a helyi rendőrség azonban 2026-ban több mint 15 ezer bűncselekményt rögzített, ami nagyjából 23 százalékos csökkenés 2024 azonos időszakához képest. Augusztusban az amerikai sajtó arról számolt be, hogy a Fehér Ház nem tudta alátámasztani az elnök állításait.
Az olajkészletekkel kapcsolatban Trump arra utalt, hogy az Egyesült Államok és Venezuela adja a világ olajkészletének több mint 60 százalékát, ez a szám azonban szintén helytelen. Egy augusztus végi megállapodás keretében Washington olyan vegyes vállalatba invesztált, amely száz évre szóló jogokat biztosít számára 17 venezuelai olajmező felett, amelynek igazolt készlete 65 milliárd hordó kőolaj. Venezuela teljes készlete a becslések szerint több mint 303 milliárd hordó lehet, a két ország együttes készlete pedig a világ csaknem 1600 milliárd hordónyi olajkészletének csupán mintegy 22 százalékát teszi ki.
A drogkartellekről szólva azt állította, hogy a drogszállító hajókra mért csapásokkal megsemmisítették a tengeren érkező kábítószer 97 százalékát. Szakértők szerint a valós számadatokról nincs információ, mert lehetetlen megállapítani, mennyi drog jut át lefoglalás nélkül. Áprilisban még 98,2 százalékról írt, amelyet a Vám- és Határvédelmi Hivatal jelentése alapján közölt, ám ez csak két hónap pillanatképe, nem átfogó tendencia.
