Magyar Péter harcba száll a bálnavadászat ellen

Magyar Péter harcba száll a bálnavadászat ellen

által Norbert S
0

Magyar Péter felveszi a kesztyűt a bálnavadászat ellen

Péntek este miniszterelnöki határozat jelent meg a Magyar Közlönyben, amelyben Magyar Péter egyetértését fejezte ki azzal, hogy a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság ülésén küldöttség vegyen részt, amely Magyarország Kormányát képviseli. A tagokról Gajdos László dönthet.

Magyarország tagokat delegál a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság üléseire, amely a Bálnavadászat Szabályozásáról szóló Nemzetközi Egyezmény döntéshozó szerve – derül ki a pénteki Közlönyből.

A Magyar Péter által jegyzett határozatban szerepel az is: „felhatalmazom a természetvédelemért felelős minisztert, hogy a küldöttség tagjait a külpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben esetenként kijelölje”.

Ilyen miniszterünk nincs, élő környezetért felelős miniszterünk viszont van: Gajdos László; illetve természetvédelemért és állatjólétért felelős államtitkáruk is, Kőrösi Levente. Így valószínűleg Gajdos László dönt majd a tagokról, a döntés ugyanis az ő és Orbán Anita külügyminiszter előterjesztése alapján született. A tagok kijelöléséhez a külpolitikáért felelős miniszter egyetértése is szükséges.

Az adott ülésen való részvételhez szükséges meghatalmazási okirat kiadása a külpolitikáért felelős miniszter feladata, amelyet az ülés előtt kell kiadnia.

Rekordszámú bálnaborjú pusztult el

Pénteken beszámoltunk róla, hogy tavaly rekordszámú, 2110 bálnát számoltak Argentína partjainál, idén alig 1375-öt, miközben több száz borjú pusztult el. A kutatók szerint a háttérben egy bakteriális fertőzés áll, az állományt azonban nem látják veszélyben.

Ezt is kedvelheted