Retteg Nagy Feró a börtöntől, többször is rendőrök vitték el

Retteg Nagy Feró a börtöntől, többször is rendőrök vitték el

által Norbert S
0

Nagy Feró félelemmel figyeli az NKA-támogatási ügyeket

Nagy Feró, a Beatrice frontembere a Story Magazinnak adott interjújában arról beszélt, hogy félelemmel tölti el a Nemzeti Kulturális Alap támogatásaihoz kapcsolódó ügyek alakulása. Elmondása szerint ez már a harmadik olyan életszakasza, amikor hasonló helyzetben érzi magát.

„Igen, félek! Ez a harmadik eset az életemben, hogy ilyen helyzetben vagyok. A Kádár-rendszerben egy-egy viccem vagy lázadónak ítélt megnyilvánulásom miatt többször is jöttek értem a rendőrök, állandó megfigyelés alatt álltam. Pedig én most sem a jelenlegi rendszer ellen vagyok, de ha úgy érzik, akkor majd biztosan megbüntetnek. Nekem már lefőtt a kávé. Tudomásul vettem” – fogalmazott a zenész.

Állítása szerint egyetlen fillért sem kapott a Fidesztől

Nagy Feró azt állítja, hogy bár nyíltan kiállt a Fidesz mellett, fellépett a rendezvényeiken, anyagi támogatást nem kapott a párttól. Az NKA-támogatásokról szólva úgy vélekedett, mindenkinek tisztán kellene beszélnie arról, ki mennyit kapott, ugyanakkor kijelentette: „Nekem nincs miről beszámolnom. Én mint Fidesz szimpatizáns nagyon csodálkozom azon, hogy ilyen pénzeket vettek fel, ha ez tényleg megtörtént. Nekem ez új infó, hogy ilyen összegek röpködtek. Bár én nem mertem pénzt kérni, de a történtek után elgondolkoztam, hogy lehet, hogy nekem is kellett volna, hogy adjanak.”

Arra a kérdésre, hogy valóban azt állítja-e, egyetlen fillért sem kapott az előző kormánytól a kampányolásért, fellépéseiért vagy nyílt kiállásáért, így válaszolt: „Igen, így van. Nekem az is rosszulesett, amikor az akkori ellenzéki sajtó azt írta, hogy én másfél millió forintért léptem fel az egyik DPK rendezvényen. Ez hülyeség! Még csak felkérést sem kaptam, nemhogy pénzt.”

Mándoki Lászlóról és Tóth Gabiról is beszélt

Nagy Feró korábban a Terror Háza előtti tüntetésen is beszólt Leslie Mándoki zenésznek, akit „német gyereknek” és „dzsingiszkános gyereknek” nevezett. Az interjúban hozzátette, ő már a kezdetek óta nem bízott Mándokiban, és nem értette, miért fogadják vissza a disszidens zenészt.

A Fidesz-közeli celebek közül Nagy Feró egyedül Tóth Gabit tartja valóban hitelesnek. „Őt szeretem, a többieket nem igazán értem, hogy kerültek oda” – mondta.

Nem vonul vissza, de kevesebbet lép fel

Terveiről szólva elmondta, nem vonul vissza a zenei élettől, de kevesebbet lép már színpadra, mint korábban.

Ezt is kedvelheted