Marco Rossi szerint a helyzetek kihagyása döntött, Szoboszlai a meccs végi bunyóról is beszélt
A magyar labdarúgó-válogatott 1–0-s vereséget szenvedett Ukrajna ellen a Nemzetek Ligája B ligájának nyitófordulójában a Puskás Arénában. A találkozó végén tömegbunyó alakult ki a pályán. A mérkőzés után Marco Rossi szövetségi kapitány és Szoboszlai Dominik csapatkapitány is a szerencse hiányát emelte ki.
Szoboszlai Dominik szerint a csapat mindent megtett a pályán. „A fociban benne van a kakaskodás. Büszke vagyok a csapatra, mindent kitettünk a pályára, Fortuna ma nem volt velünk. A meccs végi lökdösődés azt mutatja, mi nem ijedünk meg senkitől. A második félidőben az ukránoknak nem sok közük volt a meccshez. Folytatni kell azt a munkát, ami eddig sikerre vezetett, és akkor újra mellénk áll a szerencse” – mondta a csapatkapitány.
Marco Rossi a sajtótájékoztatón arról beszélt, nem látta pontosan, mi történt a mérkőzés végén. „Nem érdemeltünk vereséget, de kikaptunk, ilyen a labdarúgás. Mi minden helyzetet kihagytunk, ők az első gólhelyzetüket kihasználták. A 2024-es Eb óta sok minden ellenünk szól. Két éve üldöz minket a balszerencse” – fogalmazott a szövetségi kapitány.
Rossi kiemelte, a látottakra nincs panasza, de a helyzetek kihasználása döntött. „Három-négy ajtó-ablak ziccerünk volt, ezeket kihagytuk. A futball törvénye, hogy az ellenfél ezeket megbünteti” – tette hozzá.
A szövetségi kapitány rámutatott a keret mélységének problémájára is. Elmondta, Varga Barnabást és Sallai Rolandot a válogatott egy az egyben képtelen pótolni, és ha három-négy sérült van, már a 23 játékos összehívása is nehézséget jelent. Hozzátette, a mai teljesítmény után senki nem panaszkodhat a csapat mentalitása miatt.
Tóth Balázs, a válogatott kapusa szintén a kihagyott helyzeteket emelte ki. „Egy helyzete volt az ukránoknak, azt kihasználták. Okosan játszottak, el kell ismerni, de szerintem többet érdemeltünk volna. A góljuknál kiment a két belső védőnk, a gólszerzőjüknek egyszerű dolga volt” – nyilatkozta a Blackburn Rovers játékosa.
Csongvai Áron csalódottan értékelt. „Az első félidőben jól játszottunk, de sajnos kimaradtak a gólhelyzetek. Dolgozunk tovább, a következő három meccsen nyilván jobb eredményeket szeretnénk elérni. Nagyon sokat jelent nekem, hogy bekerültem a kezdőcsapatba, de most csalódott vagyok a vereség miatt” – mondta a Saint-Étienne légiósa.
Az ukránokat irányító Andrea Maldera büszkén nyilatkozott csapatáról. „Nagyon büszke vagyok a csapatra, ezek a fiúk ma este csodálatos dolgot vittek véghez. Ezek a srácok nem olyan életet élnek, mint amihez a futballisták vannak hozzászokva. Az energiájuk mégis elképesztő” – mondta az olasz szakember, aki a kezdés előtt együtt énekelte az ukrán himnuszt a csapattal.
A magyar válogatott hétfőn este Észak-Írország otthonában lép pályára.
