Tömegverekedés tört ki Debrecenben a reggeli csúcsforgalomban
Szerelmi ügy miatt eshetett egymásnak két férfi és több középiskolás hétfőn reggel Debrecenben, a reggeli csúcsforgalom idején, egy gyalogos átkelőnél, az autók között.
A zebránál két férfi verekedett össze, majd az egyikük segítségére sietett egy másik, szintén középiskolás diák. Ketten a földre lökik a férfit, a heves dulakodásban az egyikük pulóvere is lelerepült, és szinte az úttest közepén ütik, rúgják egymást.
A járdaszigetről közben többen is érkeztek, és csatlakoztak a verekedéshez. A jelenetet egy busz utasa videózta le, amely épp a zebránál állt. Egy autós rájuk is dudált, hogy hagyják abba.
A verekedés a közlekedésben is fennakadást okozott, feltorlódtak a járművek, miközben próbálták kikerülni a verekedőket. A felvételen az is látszik, hogy többen közéjük állnak, végül sikerül szétválasztani őket. Több autós értesítette a rendőrséget.
A rendőrség csoportos garázdaság miatt indított eljárást, és több embert gyanúsítottként hallgattak ki. A mentők is a helyszínen voltak, a verekedők egyikét zúzódások miatt kórházba szállították.
Egy ügyvéd szerint a résztvevők akár börtönbe is kerülhetnek. A csoportos garázdaság minősített esetnek számít, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, könnyű testi sértés esetén pedig a halmazati szabályok miatt négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.
A rendelkezésre álló információk szerint a két társaság szerelmi ügy miatt eshetett egymásnak.
