Az Arsenal korábbi játékosának szülei a szövetséget hibáztatják gyermekük haláláért

Az Arsenal korábbi játékosának szülei a szövetséget hibáztatják gyermekük haláláért

által Norbert S
0

A szövetséget okolják gyermekük elvesztéséért az Arsenal egykori labdarúgójának szülei

Napra pontosan egy éve, 2025. szeptember 25-én hunyt el tragikus körülmények között Billy Vigar, az angol hetedosztályban szereplő, félamatőr Chichester City FC játékosa. A 21 éves futballista korábban az Arsenal utánpótlásában is megfordult.

A játékos egy mérkőzés közben szenvedett súlyos koponyasérülést, mesterséges kómában tartották, életét azonban nem tudták megmenteni.

A szülők az angol szövetséget (FA) hibáztatják, amiért nem tett semmit a tragédia megelőzéséért, noha korábban már voltak figyelmeztető jelek. 2015-ben Ben Hiscox halálos fejsérülést szenvedett, miután egy pálya mellett álló házfallal ütközött, 2022-ben pedig Alex Fletcher szenvedett olyan súlyos sérülést egy betonkorláttal való ütközés következtében, amely visszavonulásra kényszerítette.

„A szövetség semmit nem tett, pedig tudták, hogy a wingate-i pálya, ahol Billy elvesztette az életét, volt az egyik legveszélyesebb a gyerekek testi épségére” – mondta az édesanya, Camilla.

A betonfalak hangszigetelő, zajtompító céllal épültek a pályák körül a környező lakosokra való tekintettel.

Billy Vigar halála után a szövetség utasítására 169 klub változtatott a pálya kialakításán, emellett megtiltották a betonfalak építését a pályák körül.

Ezt is kedvelheted