Letartóztatták a taktakenézi emberölés gyanúsítottját
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit Szapula János taktakenézi önkormányzati képviselő leszúrásával gyanúsítanak. A Miskolci Törvényszék csütörtökön közölte, hogy a gyanúsított közmunkásként dolgozott a településen, és egy raktárépületben tartózkodott, miközben a közmunkások munkáját irányító sértett az udvaron állt.
A férfi a táskájából elővett egy 11,5 centiméter pengehosszúságú kést, majd Szapula Jánoshoz lépett, és a bal füle alatt nyakon szúrta. Ezután elindult a kapu felé, de néhány lépés után visszafordult, és a sértett nyakát a jobb oldalon is megszúrta. Szapula János a helyszínen meghalt.
A törvényszék azt írta, hogy a férfi cselekménye, bizonyítottsága esetén emberölés bűntettének megállapítására alkalmas. A bíróság szerint a kiemelt tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekmény miatt kiszabható szabadságvesztés tartama miatt fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, valamint tartani kell attól is, hogy szabadlábra kerülése esetén veszélyeztetné a bizonyítást. A bűnismétlés veszélye is fennállhat, mivel a gyanúsítottat korábban szintén súlyos bűncselekmény miatt elítélték.
A Miskolci Járásbíróság a férfi letartóztatását egy hónapra rendelte el, a végzés nem végleges.
Szapula János 1967-ben született, a 2024-es önkormányzati választásokon a Romajó Egyesület jelöltjeként lett képviselő Taktakenézen, mellette a települési roma nemzetiségi önkormányzatnak is tagja volt. Halálhírére reagált Bihari Zoltán tiszás és Koncz Zsófia fideszes országgyűlési képviselő is. Előbbi azt írta, a felelősöknek a törvény előtt kell felelniük, és fontos, hogy a bűncselekményre ne újabb erőszak legyen a válasz. Koncz Zsófia pedig leszögezte, „hiszem, hogy a vitáknak és a nézetkülönbségeknek is csak békés keretek között lehet helyük közösségeinkben”.
