„Ha lehet, akkor végeztessen is ki” – üzent Pócs János Magyar Péternek, miután felfüggesztették a mentelmi jogát
Az Országgyűlés kedden felfüggesztette három fideszes képviselő – Pócs János, Kocsis Máté és Panyi Miklós – mentelmi jogát a Szőlő utcai üggyel, valamint egy interjúval kapcsolatban tett állításokkal összefüggésben. A szavazás után két érintett, Pócs János és Panyi Miklós rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az Országházban.
Sasi-Nagy Edit, a Mentelmi Bizottság elnöke a parlament ülésén kifejtette: „A feljelentés tárgya rágalmazás, másodlagosan becsületsértés számtalan Facebook- és YouTube-tartalom miatt.” A Tisza képviselője elmondta, hogy a Szőlő utcai ügyről van szó, valamint Bangó Sándor egyik interjújáról, amelyről fideszes képviselők azt állították, hogy „politikai céllal, pénzért felépített hamis vád hangzott el, amelyben az ügyvédnek kulcsszerepe volt”. Az ügyvéd szerint az állítások valótlanok, becsületsértők és sértik ügyvédi jó hírnevét.
Sasi-Nagy Edit elárulta, azért javasolta a mentelmi jog felfüggesztését a három képviselőnél, mert „nem egyszerű rágalmazásról és becsületsértésről van szó. A három érintett fideszes képviselő súlyos bűncselekmények elkövetésével vádol egy ügyvédet, ami magasabb szintje a rágalmazási ügyeknek.” A Tisza képviselője úgy látja, ebben az ügyben olyan erkölcsi iránytűre van szükség, amely pártállástól függetlenül összeköti az embereket.
„Ha lehet, akkor végeztessen is ki” – üzente Pócs János Magyar Péternek
Panyi Miklós és Pócs János a döntés után rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az Országházban. Pócs János közölte: „A Tisza-ítélőszék döntött. Minden bizonyítékot leadtunk az ügyészségen. A Zsolti bácsi-féle vád összeomlott, Magyar Péter személyesen bosszút hirdetett.”
A Fidesz képviselője úgy látja, „a mentelmi jog intézménye új fázisba ért. Magyar Péter a kampányt többek között arra építette, hogy a mentelmi jogot meg fogja szüntetni, de kormányon nem tette. Azért nem tette, mert saját magának és bűntársainak a mentelmi jogot fenn kívánja tartani, aki ellen bosszút akar, azzal szemben érvényesíti.”
„Magyar Péter ne csak a mentelmi jogomat függessze fel, zárasson börtönbe, ha lehet, akkor végeztessen is ki. Magyar Péter önkényével szemben mindig, mindenhol, minden áron és minden eszközzel küzdeni fogok, pozíciótól függetlenül” – jelentette ki Pócs János.
Panyi Miklós: Egyenes gerinccel állunk minden bírósági tárgyalás előtt
Panyi Miklós leszögezte: „Egyenes gerinccel állunk minden bírósági tárgyalás előtt. Amiről mi beszéltünk vagy írtunk az üggyel kapcsolatban, azokról nekünk bizonyítékaink vannak, azt mi a bíróság előtt is tudjuk igazolni.”
Panyi Miklós Magyar Mártont, a miniszterelnök testvérét, a Kontroll alapítóját is igyekezett összefüggésbe hozni az üggyel, aki korábban cáfolta az ezzel kapcsolatos állításokat. A Fidesz képviselője Sasi-Nagy Edit felszólalását nem tartotta korrektnek a parlament ülésén.
Panyi Miklós egy másik ügyről megjegyezte: „Ha Orbán Viktor készített volna egy interjút egy 11 éves talált gyermekkel, úgy, hogy azt a gyermeket a helyi DPK-szervezőnek az emberei találták meg két nappal azelőtt, akkor vajon erről írnának-e a most kormánypárti médiumok?”
