Lezárult a vizsgálat a tiszaújvárosi Mol-robbanás ügyében: súlyos hiányosságokat tártak fel
A munkavédelmi hatóság lezárta a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi üzemében május 22-én történt halálos robbanás vizsgálatát. A hatóság súlyos biztonsági hiányosságokat állapított meg, és 38 millió forintos bírságot szabott ki – írja a Boon.hu.
A Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén az Olefin–1 üzem újraindítása során következett be a robbanás. A balesetben egy ember meghalt, és több súlyos sérültje volt az esetnek.
A Szociális és Családügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a munkavédelmi hatóság közvetlenül a baleset után megkezdte a vizsgálatot, az ennek kapcsán indított eljárás pedig augusztus 31-én lezárult.
Súlyos hiányosságokat tártak fel
A vizsgálat során megállapították, hogy az üzem robbanással érintett részei nem rendelkeztek megfelelő biztonsági berendezésekkel ahhoz, hogy a veszélyes technológiai állapotokat időben felismerjék és jelezzék, illetve szükség esetén a folyamatokat biztonságosan meg lehessen szakítani.
Az üzemet karbantartási munkák miatt április 27-től leállították. A technológiai berendezéseket leürítették, a visszamaradó szénhidrogéneket eltávolították, majd a rendszert nitrogénnel öblítették át. Utóbbi eljárással az oxigént szorítják ki a rendszerből, ezzel megszüntetve a robbanásveszélyt.
Az üzem újraindítását május 22-én kezdték meg. A pirolízis üzemrész beüzemelése során azonban a kezelőszemélyzet az egyik vezetéken jegesedést észlelt. A minisztérium tájékoztatása szerint ennek helyszíni ellenőrzésekor következett be a robbanás.
A vizsgálat következményeként 38 millió forint munkavédelmi bírságot állapítottak meg. A munkáltatót emellett kötelezték az üzem technológiai és biztonsági rendszereinek felülvizsgálatára, valamint a munkavállalók megfelelő tájékoztatására.
Az üzem helyreállításához május 27-én kapta meg a hatósági engedélyeket a Mol.
