Magyar Péter szerint sokat elárul a Fideszről a most közzétett e-mail
Magyar Péter miniszterelnök Facebook-bejegyzésben reagált arra a korábban nyilvánosságra hozott e-mailre, amelyben Takács Péter, a Belügyminisztérium akkori egészségügyi államtitkára a Magyar Orvosi Kamara fellépésére reagált. A levélben az szerepel: „egy kicsit oda kéne nekik b*szni”.
A miniszterelnök szerint a levél azt mutatja meg, hogyan viszonyult a Fidesz az egészségügyben dolgozókhoz. Bejegyzésében Takács Péter korábbi államtitkári tevékenységét is bírálta, és felidézett több korábbi ügyet.
„Ugyanez a Takács Péter küldött el anno trágár, vállalhatatlan stílusban egy édesapát, aki a gyermeke kezelése után szóvá merte tenni az embertelen kórházi körülményeket. Ugyanez a bukott fideszes államtitkár alázta meg a háziorvosokat” – írta Magyar Péter. Hozzátette: „most pedig ott ül a Parlamentben, újságot olvas, videózik és továbbra is trágárkodik. Nem adhat mást, csak mi lényege.”
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfő este tette közzé a levelet, amelyben Takács Péter még államtitkárként írta, hogy „oda kéne b*szni” a Magyar Orvosi Kamarának. A miniszter a történet teljes idővonalát is nyilvánosságra hozta.
Eszerint 2022. december elsején a Magyar Orvosi Kamara rendkívüli körlevélben jelezte: álláspontja szerint a készülő egészségügyi törvénymódosítás súlyosan veszélyezteti a betegbiztonságot, ezért az alapszabályának megfelelően rendkívüli országos küldöttgyűlés összehívását kezdeményezte. A körlevélre december másodikán reagált levélben Takács, aki azt írta: „Kommunista kiáltvány… láttam. Konzultálok Samuval meg Bencével, sztem egy kicsit oda kéne nekik baszni.”
A levélben említett Samu Attila dandártábornok, a Belügyminisztérium akkori sajtófőnöke és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium egykori parlamenti államtitkára, valamint miniszterhelyettese.
2023. február 27-én benyújtották a Magyar Orvosi Kamara jogállását alapvetően megváltoztató törvényjavaslatot, 28-án pedig el is fogadták azt. A törvény többek között megszüntette a kötelező kamarai tagságot, és az orvosetikai eljárások érdemi rendszerét a MOK helyett az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz helyezte át – írta a miniszter.
Kiemelte, hogy kedden az Országgyűlésben zárószavazás várható arról a javaslatról, amely visszaállítja a kötelező orvosi kamarai tagságot, visszaadja a MOK 2023 előtt elvett közfeladatait és jogosultságait, és megerősíti a szakmai kamarák köztestületi szerepét.
