Milliós bevétellel dicsekedett Orbán János Dénes, valójában 650 millió forintjába került az adófizetőknek a Dankó Pista
A Dankó Pista Operettszínházi előadásának teljes nettó költsége csaknem 650 millió forint volt, amelyet szinte teljes egészében közpénzből fedeztek, miután a jegyeladásokból mindössze 52,6 millió forint nettó bevétel folyt be.
Júliusban derült ki, hogy a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. 412 millió forintot fizetett Orbán János Dénes kilenc művének felhasználási jogaiért, miközben a szervezet szakmai vezetője maga Orbán János Dénes. Közérdekű adatigénylés útján az is kiderült, hogy Orbán János Dénes különböző jogcímeken összesen 496 millió forintot kapott a KMTG-től, amelyet egy időben a párja, Tódor Szidónia Ágota vezetett, és csaknem 200 millió forintnyi kifizetést ő kezdeményezett.
Orbán, miután Nagy Ervin kulturális államtitkár feljelentést tett az ügyben, bejelentette, hogy visszavásárolná műveit, majd külön említést tett a Dankó Pista premierjéről, amely állítása szerint 8,2 millió forint bevételt hozott a KMTG-nek egyetlen előadásból.
A Dankó Pista premierjét az MVM Dome-ban tartották, a jegyek ára 17 700 forint volt. Az Operettszínház tájékoztatása szerint a jegyeladásokból áfával együtt 56,65 millió forint, azaz nettó 44,6 millió forint jött össze, emellett 5119 darab jegyet ingyen osztottak szét. További 8 millió forint érkezett „tv-felvétel” jogcímen, így a produkció teljes nettó bevétele 52,6 millió, bruttó értéken 66,8 millió forint volt.
A helyszín bérlése a kiegészítő szolgáltatásokkal együtt számolva csaknem 90 millió forint volt, ami lényegesen több a piaci bevételnél. Az Operettszínház táblázata szerint az előadás tényleges költsége nettó 649 206 554 forint volt.
A produkció utókalkulációja szerint az előadás 645 123 650 forint támogatást kapott a Hankó Balázs vezette kulturális tárcától, valamint az NKA-tól. A választások előtt három nappal 600 millió forintot adtak az Operettszínháznak, amelyből csaknem 400 millió ment el a Dankó Pistára, amire a színház közleménye szerint már 2025-ben is elköltöttek 250 milliót.
A költségvetés szerint többek között 77,7 millió forint ment el a fellépőkre, 24,8 millió jogdíjakra, 99,4 millió jelmezre és 52 millió forint kommunikációra.
